Blog

Amazon Kindle Touch – már Magyarországra is rendelhető!
A mai napon jelentette be az Amazon, hogy immáron nemzetközi szinten is rendelhető a Kindle Touch mindkét verziója. A Kindle Touch Wifi ára 139 USD + ÁFA + postaköltség, összesen tehát kb. 200 dollár a számla vége. Tudásban nagyjából megegyezik a “régi” K3-al, a képernyője ugyanakkora, viszont sikerült picivel vékonyabbra designolni, és billentyűzet helyett érintőképernyős megoldással működik. A kijelző minősége pont ugyanolyan kitűnő, mint ahogy azt már a Kindle-től megszokhattuk.
Ha a különböző Kindle verziókról akarnál tájékozódni, akkor olvasd el korábbi cikkünket a témában.
Ha a megrendelés folyamatáról akarnál bővebb tájékoztatást, akkor kattints az Amazon Kindle GYIK cikkünkre, amiben a legtöbb felmerülő kérdést válaszoljuk meg.

MaNDA és SFportal az Írószövetségben
Csütörtökön került sor a Magyar Írószövetség SF Szakosztályának szokásos havi találkozójára, melynek során az e-könyv olvasásról és általában a magyar kultúrkincsek digitalizációjáról volt szó.
A találkozó egyik meghívott vendége Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója volt, aki egy váratlan külföldi út miatt lemondani kényszerült ugyan az eseményt, de helyére beugrott Fori Zoltán, aki project managerként dolgozik ugyanitt. A másik meghívott előadó Miyazaki Jun volt, aki az SFportal E-Book elmúlt egy évéről számolt be.
Mindkét előadásról egészen kitűnő beszámolót készített a Kindle-varázs blog helyszíni tudósítója, és egy rövidebb élménybeszámolót magazinunk szerkesztője, Szélesi Sándor is elkövetett.
Find more photos like this on SFport.net

Nemzeti DRM rendszer?
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Sci-Fi Nap, ahol szerveztünk egy e-könyves kerekasztal beszélgetést. Elbizakodott módon azt gondoltam, hogy engem nem lehet meglepni itt, pedig de.
Lovas Lajos is a vendégünk volt, akit az SFportal közönsége eleddig főképp sci-fi íróként ismerhetett – most azonban egy teljesen új minőségben jelent meg: a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) frissen kinevezett igazgatójaként vett részt a beszélgetésben.
Nos, ő volt az, aki képes volt abszolút meglepni: kifejezetten azért hívtuk meg, hogy legyen valaki, aki állami szemszögből beszél az e-könyv piacról, de álmomban nem gondoltam volna, hogy a piacot totálisan átrendezni kívánó koncepcióról fogunk hallani tőle.
A hangfelvételen kb. a 10. perc tájékán hallható az alábbi információ:
Készül a kötelespéldány rendelet, amelyik leszögezi azt, hogy minden műalkotás – legyen az könyv, zene, kép -, ami elektronikus formában létezik a kiadás során, azt köteles példányként be kell szolgáltatni a Mandába. Magyarán, ennek elfogadásától kezdve a Manda egy olyan kortárs gyűjtemény lesz, amelyik a teljes most keletkező magyar kultúrkincset tartalmazni fogja sötétarchívumként. És azt kell megoldanunk, hogy a tartalma mind a kiadó, mind a jogtulajdonos és a szerző szempontjából úgy jusson el a felhasználóhoz, hogy mindenki hozzájusson a saját jogdíjaihoz.
És ennek érdekében mi is egy nemzeti DRM rendszert szeretnénk elkészíteni. Azaz a Mandába bekerülő és egyébként a különböző közgyűjtemény adatbázisokban bentlévő több millió digitalizált dokumentüm úgy tud eljutni a felhasználóhoz ezen keresztül, hogy pontosan nyomonkövethető, hogy mekkora felhasználás, kinek a művét használták fel, és mekkora jogdíj jár az alkotónak.
A mi érdekünk ebből az, hogy a mostani jogkezeléshez képest nem 30%-os költséggel működik, hanem nagyjából 5-7%-al. Azaz kedvezőbb feltételekkel tud eljutni a magyar kultúra a felhasználókhoz.
Hát ezen dolgozunk most éppen, úgyhogy a következő évben ezt a nemzeti DRM rendszert kialakítjuk. Ez a kiadókat sem sérti egyébként, mielőtt felmerülne… gyakorlatilag ugyanúgy fog működni, mint bármelyik webáruház ebből a szempontból, tehát pontos elszámolás mellett, akinek a műve kötelespéldányként bent van, a kiadó meg fogja kapni a részesedését, kétoldalú megállapodás alapján.
Nagyon-nagyon kíváncsian várom a részleteket, ennél többet egyelőre sajnos nem sikerült megtudnunk. Kérdéseim vannak – aki meghallgatja a hangfelvételt, az egy jogos, és egy bevallottan populista kérdésemet is hallani fogja -, a véleménnyel viszont várok még, amíg többet tudunk.
Miyazaki Jun
főszerkesztő, kiadóvezető

Amazon Kindle 2011: Ár, Megrendelés, Teszt
Az Amazon a mai napon csak még jobban megerősítette a pozitív tapasztalataimat – teljesen váratlanul becsöngetett a DHL futára, és elhozta a vadiúj Kindle-t.
Nagyjából 48 óra telhetett el a bejelentés óta, az aznap este megrendelt Kindle meglepetésre nem jövő héten (a hivatalosan október 6-ra vállalt időpontra) érkezett meg, hanem másfél órája.
Ennyi idő alatt persze nem lehet kompletten tesztelni egy ilyen eszközt, inkább csak néhány pontot volt alkalmam ellenőrizni, és persze az első benyomásokat lehet összegezni – később persze lesz alaposabb vélemény is.

Vadonatúj Amazon Kindle termékvonal
Nos, a várva várt bejelentések megérkeztek az új Amazon Kindle típusokkal kapcsolatban. Bár az elmúlt hónapokban az Amazon Tablettel kapcsolatos találgatásokkal volt tele a világsajtó, és az e-inkes eszközökkel kapcsolatban nagy hallgatás volt jellemző, azért ebben a témában is villantott a cég. Nem is kicsit, hanem bizony szupernóva nagyságrendűt.
Lássuk csak.

Antal József: Vektor – részlet
Két év telt el a Kód eseményei óta. Peter és Lora együtt maradtak, mindketten a Járványügyi Hivatalban dolgoznak, a lány ráadásul a Járványügyi Hírszerzés tagja lett. Rezidensként Izraelben dolgozik a frissen kitört madárinfluenza járvány vizsgálatán, mely ezúttal sok emberi áldozatot szed. Hathorn eközben a Bay City-ben felbukkant vámpír nyomába ered, ami a hajléktalanok között szedi áldozatait. A szálak végül Izraelben futnak össze, mert egyedül a vámpír titka segíthet a járvány legyőzésében és Lora életének megmentésében.
A Kód és a Vektor című kisregények kizárólag az SFportal E-Bookon, 1200 Ft-ért!

Antal József: Kód – részlet
A Közel-Keletről az Egyesült Államokba hazatérő turistagép utasai ismeretlen vírust hurcolnak be a képzeletbeli keleti-parti nagyvárosba, Bay City-be. A gép utasai és családtagjaik napokon belül halottak. Peter Hathorn a fiatal patológus rezidens véletlenül keveredik bele a titkosszolgálatok között a vírus titkáért folyó játszmába. Eleinte egyedül dacol az ismeretlen fenyegetéssel, de az ügy összehozza élete szerelmével, Lora Banks-sel és attól kezdve a fiatal orvosok egymást segítve erednek a titok nyomába. Csaknem az életükbe kerül, hogy felfedjék a vírus valódi célját, de végül sikerrel járnak.
A Kód és a Vektor című kisregények kizárólag az SFportal E-Bookon, 1200 Ft-ért!

Antal József: iDeal – részlet
A nem túlságosan távoli jövőben járunk. A végtelen kaukázusi háború két veteránja, Lonya és Bogdán együtt néznek szembe azzal, hogy a hatalomvágy és ostobaság végül elhozta a Földre a technológiai szingularitást: öntudatra ébredt és átvette az emberiség fölötti írányítást az elektronikus személyiség.
A korábbi sötét víziókkal szemben azonban az Őrző látszólag nem törekszik az emberiség elpusztítására, hanem éppen ellenkezőleg, valamiféle utópiát kezd fölépíteni a bolygón. Semmi sem a régi többé a Földön. Nincs pénz, politika, háború, szegénység és gazdagság: az Őrző mindenütt jelenvalósága garantálja a rendszer építését és stabilitását.
A két egykori barát hamarosan ellentétes oldalon találja magát: míg Lonya az Őrző szövetségeseként az új rendszer felépítésén munkálkodik, Bogdán megszállottan halad végső célja felé, mely nem más, mint az Őrző elpusztítása.
Antal József e-book csomag (iDeal + Kód + Vektor) – 1990 Ft

Amazon Kindle Tablet – eljut-e Magyarországra is?
A TechCrunch újságírója volt olyan szerencsés, és élőben megtapogathatott, kipróbálhatott egy, Androidos alapokra épített Amazon Kinde Tabletet, és nem habozott megosztani tapasztalatait a nagyérdeművel.
Kezdjük a rossz hírrel, mert utána nagyjából csak jó hírek vannak.
Az Amazon – egyelőre – nem találta ki azt a tökéletes tabletet, ami 100%-ban alkalmas lenne a könyvolvasásra. Kapacitív érintőképernyője lesz a cuccnak, két ujjas multitouch, ami ugyan nem a csúcs technika (szemben mondjuk az iPad2 tízujjas érzékelésével), de azt hiszem, emiatt senki nem fogja elkérni a panaszkönyvet.

Magyar sci-fit az Amazonra!
Ambiciózus pályázatot adtunk be a Budapest Bank Valóraváltó elnevezésű pályázatára: a Facebookos játékban 1 millió forintot lehet nyerni egy jó ötlettel.
Ha mi nyernénk ezt az összeget, akkor magyar sci-fit fordíttatnánk le angolra, és az Amazon.com rendszerében publikálnánk egy antológiát és egy regényt.
