E-könyvesbolt

Anthony Sheenard: Gin Bowman csomag

A Sötétség előtt és az Árnyak ébredése című regények kedvezményes csomagban!
Sötétség előtt
A csodák, isteni jelenések, megnyilatkozások megszaporodnak aNovus Ordo Seclorum fennállásának évszázadaiban, különösképpen a 24. század vége felé. A Vatikán bizalmatlanul kezeli őket, a Konföderáció valódi hatalmasságai, az oligarchák pedig igyekeznek uralmuk megőrzésének érdekében és a rendszer fenntartásában felhasználni őket, igazolni önmaguk létét és szükségességét.
A 2366. évben járunk. Párizs mellett, egy kietlen és mérgezett földdarab közepén egy politikailag súlytalan vallási gyülekezet él, amelynek vezetője, Nathan Gillian képes néhanap csodákat tenni. Nathan ügyesen egyensúlyoz a világi hatalmasságok és az egyházfők között, s hogy a hatalom birtokosainak kegyét elnyerje, néha eleget tesz egy-egy meghívásnak, és elmegy hozzájuk titkos szeánszokat levezetni. Ám az egyik éjszaka, egy ilyen szeánszon, a Novus Ordo Seclorum egy oligarchája előtt riasztó esemény következik be, és a közösségnek menekülnie kell a Földről. A cél a hatvannyolc fényévnyire lévő Alchiba egyik bolygója lesz, ahol kikerülhetnek a Konföderáció vezetőinek uralma alól.

Valaki vagy valakik azonban még ezt a kivonulást is meg szeretnék akadályozni. A színfalak mögötti hatalmi harcok következtében szinte mindenki belesodródik az ügybe: a Konföderációs Hírszerzéstől kezdve a Szentszéken át az időutazásokat felügyelő rejtélyes Katedrálisig bezáróan. Ám a résztvevők szándékai ismeretlenek, Nathan Gillian nem sejtheti, ki tör az életére, és ki az, akitől segítséget kérhet. Külön megnehezíti feladatát, hogy bátyja szkizofrén, a felesége pedig paranoid hajlamú, és ellenséget lát ott is, ahol nincs. Értük és a közösségért egyaránt harcolnia kell.

Az események szörnyű egymásutánisága azonban Emily Gillian kényszerképzeteit igazolja. Nathan rájön: ha nem képes elmenekíteni közösségét, a világra hamarosan ráköszönt a gonosz sötétsége. A cél érdekében végül még az ellenséggel is szövetkezne…

2005. Zsoldos Péter-díjas regénye!
Árnyak ébredése
A tizenhét éves Gin Bowman feltett szándéka, hogy űrfelderítő pilóta lesz, ezért is jelentkezett a hadseregbe. Fél év kiképzés után, mielőtt a Kissinger Űrállomáson működő Katonai Akadémiára kerülne, egy hónap szabadságot kap katonatársaival A 2384. év decemberét írják. Bowman céltalanul járkál Chicago alsóvárosában, és már az első este belebotlik egy lányba. Annabeth még magányosabb, mint ő, és menekül valaki elől. A fiú tudja, mi az: menekülni. Az anyja paranoid volt, egész életében bujkált és városról városra rángatta gyermekét. Bowman felkarolja a lányt, és hamarosan rádöbbennek: az Államszövetségi Nyomozóiroda ügynökei vannak a nyomukban. Az is kiderül azonban, hogy nem Annabeth-et figyelik, hanem őt. A fiúnak újra kell gondolnia a gyermekkorát, az anyja paranoiajáról alkotott véleményét, és amikor elkezd az után kutatni, hogy ki volt az apja, rendkívüli tényre bukkan: valakik még a szüleinek az emlékét is kitörölték a celluláris anyagai közül és a korabeli a híradásokból. A hivatalos iratok pedig titkosítva lettek. Bowmant és a lányt a sors Párizsba veti, és ott hirtelen bekerülnek a világ leggazdagabb és leghatalmasabb embereinek játszmájába.

Ára: 3,862.00 HUF
1,990.00 HUFÁra:

Anthony Sheenard: Árnyak ébredése

Ára: 1,912.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Anthony Sheenard - Sötétség előtt

2005. Zsoldos Péter-díjas regénye!
A csodák, isteni jelenések, megnyilatkozások megszaporodnak aNovus Ordo Seclorum fennállásának évszázadaiban, különösképpen a 24. század vége felé. A Vatikán bizalmatlanul kezeli őket, a Konföderáció valódi hatalmasságai, az oligarchák pedig igyekeznek uralmuk megőrzésének érdekében és a rendszer fenntartásában felhasználni őket, igazolni önmaguk létét és szükségességét.
A 2366. évben járunk. Párizs mellett, egy kietlen és mérgezett földdarab közepén egy politikailag súlytalan vallási gyülekezet él, amelynek vezetője, Nathan Gillian képes néhanap csodákat tenni. Nathan ügyesen egyensúlyoz a világi hatalmasságok és az egyházfők között, s hogy a hatalom birtokosainak kegyét elnyerje, néha eleget tesz egy-egy meghívásnak, és elmegy hozzájuk titkos szeánszokat levezetni. Ám az egyik éjszaka, egy ilyen szeánszon, a Novus Ordo Seclorum egy oligarchája előtt riasztó esemény következik be, és a közösségnek menekülnie kell a Földről. A cél a hatvannyolc fényévnyire lévő Alchiba egyik bolygója lesz, ahol kikerülhetnek a Konföderáció vezetőinek uralma alól.

Valaki vagy valakik azonban még ezt a kivonulást is meg szeretnék akadályozni. A színfalak mögötti hatalmi harcok következtében szinte mindenki belesodródik az ügybe: a Konföderációs Hírszerzéstől kezdve a Szentszéken át az időutazásokat felügyelő rejtélyes Katedrálisig bezáróan. Ám a résztvevők szándékai ismeretlenek, Nathan Gillian nem sejtheti, ki tör az életére, és ki az, akitől segítséget kérhet. Külön megnehezíti feladatát, hogy bátyja szkizofrén, a felesége pedig paranoid hajlamú, és ellenséget lát ott is, ahol nincs. Értük és a közösségért egyaránt harcolnia kell.

Az események szörnyű egymásutánisága azonban Emily Gillian kényszerképzeteit igazolja. Nathan rájön: ha nem képes elmenekíteni közösségét, a világra hamarosan ráköszönt a gonosz sötétsége. A cél érdekében végül még az ellenséggel is szövetkezne…

„A hű olvasó a Mysterious Universe egy ismeretlen arcát pillantja meg, amikor elolvassa ezt a regényt. Úgy éreztem helyénvalónak, hogy figyelmeztessem erre. Ez nem York Ketchikan világa és a szereplők sem olyanok, mint a harmadik ezredév végén – jelen történetünk után hatszáz évvel. Itt minden más. Bizonytalan. Komor. Kaotikus. Egy világ, amelyben talán nincs is igazság, és ahol a jó nem mindig győz…
Ez Gin Bowman legelső története.”
Anthony Sheenard

Ára: 1,950.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Elshaan csomag #1 - Ébredő erők + A nagy viadal + A Kalózvadász

Vedd meg Phillip Messier Elshaan-sorozatának első három kötetét egy csomagban!

Additional DescriptionRészletek

Ébredő erők

Az “Ébredő erők”a kezdet krónikája. Főhőse, Siljagen egy idegen bolygó fia, egy zord és mégis csodálatos világé, amelyen a múlt ködös távolában az emberi száműzötteket a természet és a genetika tudománya változtatta új fajjá: a tyronokká. A dimenziókat és fényéveket átívelő űrutazás korában látta meg a Zeifren csillag fényét, és nem ember már a szó hagyományos értelmében. Több annál. Hogy mennyivel, azt a felnőtté Avatás ősi és gyönyörű ünnepén még nem sejtheti, talán csak az őt megfigyelés alatt tartó felsőbbrendű értelem képviselői, a trittek. Vagy maga a rejtélyes és misztikus Elshaan, a Siljagenhez hasonló telepatikus képességekkel bíró lények, a helfek személyiségét időről-időre magába olvasztó szupertudat? A kérdésre feleletet csak az idő adhat. Az idő, amelyben megérett a Katasztrófa, mely egykor elsöpörte az ősök évmilliós civilizációját, és most arra készül, hogy újra alakot öltsön.

A nagy viadal

Mennyit ér a szabadság? Siljagen, az ifjú tyron pilóta csak akkor döbben rá, mikor a hinamori kalózok rabszolgaságba taszítják. A szabadulásért nem csupán a fényévek ezreire kiterjedő gigászi birodalom árnyoldalával kell megküzdenie, hanem génjeiben hordozott örökségével, különös hatalmának újabb és újabb megnyilatkozásaival is. A harcban mellette áll a zeifreni Elshaan nagymestere, a Vithian is, ám őt nem érdekli más, csak hogy elégtételt vegyen megaláztatásaiért. Csakhogy mi legyen a bosszú eszköze? Hogyan szerezze meg? Az esőtől csöpögő nagy illófa lombsátra alatt nem csak a rég vágyott szerelemre, de a megoldásra is rátalál: A Nagy Viadal, az Ismert Világ népeit lázba hozó űrhajós verseny díja csábító, de a hozzá vezető út halálos csapdákkal teli. Siljagen mégis nekivág, és a galaxis történelmének hatalmasan hömpölygő folyója új mederbe terelődik. Ezáltal végre lehetőség nyílik rá, hogy az Ősök sorsát megpecsételő paradoxon visszatérjen önmagába, és újra egyesítse a történések logikáját. Egy alternatív univerzum születik, amely csakis itt, és ezen a módon jöhet létre, hogy megteremtse a jövő végtelen távlatait.
Az Áttérés megtörtént… kezdődhet a VADÁSZAT! Hogy ki lesz a vadász, és ki a vad, a történet harmadik epizódjából kiderül.

A Kalózvadász

Háború előszele söpör végig az intelligens fajokkal benépesített galaxis bolygóin, és a Független Csillagállamokon. A béke immár törékeny illúzió csupán az Ismert Világot rettegésben tartó Hinamori Birodalom fenyegető árnyékában. A világűr mélyén, a határvidékeken kalózok lesnek áldozataikra, és az ifjú Siljagen, aki addig csodálattal adózott a Hinamor nagyságának, váratlanul azon kapja magát, hogy harcolnia kell: az életéért, a szabadságáért, és a szerelméért. Egy csapásra minden megváltozik és új célt, új értelmet nyer. A megrázkódtatások valami olyat keltenek életre benne, amelyről addig nem is gyanította, hogy létezik. A lelke mélyén szunnyadó erő előtör, hogy évekkel később kiteljesedve végigsöpörjön a galaxis lakott világain átírva a múlt és a jövő történelmét.

Formátum: .epub és .prc

Ára: 3,600.00 HUF
2,880.00 HUFÁra:

Phillip Messier: Elshaan 3. - A Kalózvadász

Háború előszele söpör végig az intelligens fajokkal benépesített galaxis bolygóin, és a Független Csillagállamokon. A béke immár törékeny illúzió csupán az Ismert Világot rettegésben tartó Hinamori Birodalom fenyegető árnyékában. A világűr mélyén, a határvidékeken kalózok lesnek áldozataikra, és az ifjú Siljagen, aki addig csodálattal adózott a Hinamor nagyságának, váratlanul azon kapja magát, hogy harcolnia kell: az életéért, a szabadságáért, és a szerelméért. Egy csapásra minden megváltozik és új célt, új értelmet nyer. A megrázkódtatások valami olyat keltenek életre benne, amelyről addig nem is gyanította, hogy létezik. A lelke mélyén szunnyadó erő előtör, hogy évekkel később kiteljesedve végigsöpörjön a galaxis lakott világain átírva a múlt és a jövő történelmét.

Additional DescriptionRészletek

Formátumok: .epub és .prc

Ára: 1,900.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Phillip Messier: Elshaan 2. - A nagy viadal

Mennyit ér a szabadság? Siljagen, az ifjú tyron pilóta csak akkor döbben rá, mikor a hinamori kalózok rabszolgaságba taszítják. A szabadulásért nem csupán a fényévek ezreire kiterjedő gigászi birodalom árnyoldalával kell megküzdenie, hanem génjeiben hordozott örökségével, különös hatalmának újabb és újabb megnyilatkozásaival is. A harcban mellette áll a zeifreni Elshaan nagymestere, a Vithian is, ám őt nem érdekli más, csak hogy elégtételt vegyen megaláztatásaiért. Csakhogy mi legyen a bosszú eszköze? Hogyan szerezze meg? Az esőtől csöpögő nagy illófa lombsátra alatt nem csak a rég vágyott szerelemre, de a megoldásra is rátalál: A Nagy Viadal, az Ismert Világ népeit lázba hozó űrhajós verseny díja csábító, de a hozzá vezető út halálos csapdákkal teli. Siljagen mégis nekivág, és a galaxis történelmének hatalmasan hömpölygő folyója új mederbe terelődik. Ezáltal végre lehetőség nyílik rá, hogy az Ősök sorsát megpecsételő paradoxon visszatérjen önmagába, és újra egyesítse a történések logikáját. Egy alternatív univerzum születik, amely csakis itt, és ezen a módon jöhet létre, hogy megteremtse a jövő végtelen távlatait.
Az Áttérés megtörtént… kezdődhet a VADÁSZAT! Hogy ki lesz a vadász, és ki a vad, a történet harmadik epizódjából kiderül.

Additional DescriptionRészletek

Formátumok: .epub és .prc

Ára: 1,900.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Phillip Messier: Elshaan 1. - Ébredő erők

Az “Ébredő erők”a kezdet krónikája. Főhőse, Siljagen egy idegen bolygó fia, egy zord és mégis csodálatos világé, amelyen a múlt ködös távolában az emberi száműzötteket a természet és a genetika tudománya változtatta új fajjá: a tyronokká. A dimenziókat és fényéveket átívelő űrutazás korában látta meg a Zeifren csillag fényét, és nem ember már a szó hagyományos értelmében. Több annál. Hogy mennyivel, azt a felnőtté Avatás ősi és gyönyörű ünnepén még nem sejtheti, talán csak az őt megfigyelés alatt tartó felsőbbrendű értelem képviselői, a trittek. Vagy maga a rejtélyes és misztikus Elshaan, a Siljagenhez hasonló telepatikus képességekkel bíró lények, a helfek személyiségét időről-időre magába olvasztó szupertudat? A kérdésre feleletet csak az idő adhat. Az idő, amelyben megérett a Katasztrófa, mely egykor elsöpörte az ősök évmilliós civilizációját, és most arra készül, hogy újra alakot öltsön.

Additional DescriptionRészletek

Formátumok: .epub és .prc

Ára: 1,900.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Antal József Csomag #1

Vedd meg Antal József csak nálunk kapható két kisregényét és új regényét egy csomagban, kedvezménnyel! A Zsoldos Péter-díjas szerző Hathorn-ciklus néven új kisregény sorozatba vágott, melynek első két része a Kód és a Vektor; valamint egy új, klasszikus sci-fi regénnyel jelentkezett iDeal címmel.

Additional DescriptionRészletek

Kód

A Közel-Keletről az Egyesült Államokba hazatérő turistagép utasai ismeretlen vírust hurcolnak be a képzeletbeli keleti-parti nagyvárosba, Bay City-be. A gép utasai és családtagjaik napokon belül halottak. Peter Hathorn a fiatal patológus rezidens véletlenül keveredik bele a titkosszolgálatok között a vírus titkáért folyó játszmába. Eleinte egyedül dacol az ismeretlen fenyegetéssel, de az ügy összehozza élete szerelmével, Lora Banks-sel és attól kezdve a fiatal orvosok egymást segítve erednek a titok nyomába. Csaknem az életükbe kerül, hogy felfedjék a vírus valódi célját, de végül sikerrel járnak.

Részlet:
Weben olvasható
EPUB letöltés
PRC letöltés

Vektor

Két év telt el a Kód eseményei óta. Peter és Lora együtt maradtak, mindketten a Járványügyi Hivatalban dolgoznak, a lány ráadásul a Járványügyi Hírszerzés tagja lett. Rezidensként Izraelben dolgozik a frissen kitört madárinfluenza járvány vizsgálatán, mely ezúttal sok emberi áldozatot szed. Hathorn eközben a Bay City-ben felbukkant vámpír nyomába ered, ami a hajléktalanok között szedi áldozatait. A szálak végül Izraelben futnak össze, mert egyedül a vámpír titka segíthet a járvány legyőzésében és Lora életének megmentésében.

Részlet
Weben olvasható
EPUB letöltés
PRC letöltés

iDeal

A kötet 2012-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat!

A nem túlságosan távoli jövőben járunk. A végtelen kaukázusi háború két veteránja, Lonya és Bogdán együtt néznek szembe azzal, hogy a hatalomvágy és ostobaság végül elhozta a Földre a technológiai szingularitást: öntudatra ébredt és átvette az emberiség fölötti írányítást az elektronikus személyiség.
A korábbi sötét víziókkal szemben azonban az Őrző látszólag nem törekszik az emberiség elpusztítására, hanem éppen ellenkezőleg, valamiféle utópiát kezd fölépíteni a bolygón. Semmi sem a régi többé a Földön. Nincs pénz, politika, háború, szegénység és gazdagság: az Őrző mindenütt jelenvalósága garantálja a rendszer építését és stabilitását.
A két egykori barát hamarosan ellentétes oldalon találja magát: míg Lonya az Őrző szövetségeseként az új rendszer felépítésén munkálkodik, Bogdán megszállottan halad végső célja felé, mely nem más, mint az Őrző elpusztítása.

Részlet:
Weben olvasható
EPUB letöltés
PRC letöltés

Ára: 2,400.00 HUF
1,990.00 HUFÁra:

Antal József: iDeal

A kötet 2012-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat!
A Zsoldos Péter-díjjal kitüntetett szerző vadonatúj, exkluzív kötettel jelentkezik az SFportal E-Book rendszerében – egy klasszikus sci-fi regénnyel, mely kizárólagosan itt kapható.
A nem túlságosan távoli jövőben járunk. A végtelen kaukázusi háború két veteránja, Lonya és Bogdán együtt néznek szembe azzal, hogy a hatalomvágy és ostobaság végül elhozta a Földre a technológiai szingularitást: öntudatra ébredt és átvette az emberiség fölötti írányítást az elektronikus személyiség.
A korábbi sötét víziókkal szemben azonban az Őrző látszólag nem törekszik az emberiség elpusztítására, hanem éppen ellenkezőleg, valamiféle utópiát kezd fölépíteni a bolygón. Semmi sem a régi többé a Földön. Nincs pénz, politika, háború, szegénység és gazdagság: az Őrző mindenütt jelenvalósága garantálja a rendszer építését és stabilitását.
A két egykori barát hamarosan ellentétes oldalon találja magát: míg Lonya az Őrző szövetségeseként az új rendszer felépítésén munkálkodik, Bogdán megszállottan halad végső célja felé, mely nem más, mint az Őrző elpusztítása.
Részlet:
Weben olvasható
EPUB letöltés
PRC letöltés
A kötet csomagban is kapható a szerző Kód, és Vektor című kisregényeivel együtt, kedvezményes áron!

Ára: 2,490.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Antal József: Kód & Vektor

Két kisregény egy csomagban a Zsoldos Péter-díjas Antal Józseftől!

A Kód és a Vektor két, összefüggő kisregény, mely elsőként elektronikus kiadásban, kizárólag az SFportal E-Book kínálatában jelenik meg.

Additional DescriptionRészletek

Kód

A Közel-Keletről az Egyesült Államokba hazatérő turistagép utasai ismeretlen vírust hurcolnak be a képzeletbeli keleti-parti nagyvárosba, Bay City-be. A gép utasai és családtagjaik napokon belül halottak. Peter Hathorn a fiatal patológus rezidens véletlenül keveredik bele a titkosszolgálatok között a vírus titkáért folyó játszmába. Eleinte egyedül dacol az ismeretlen fenyegetéssel, de az ügy összehozza élete szerelmével, Lora Banks-sel és attól kezdve a fiatal orvosok egymást segítve erednek a titok nyomába. Csaknem az életükbe kerül, hogy felfedjék a vírus valódi célját, de végül sikerrel járnak.

Részlet:
Weben olvasható
EPUB letöltés
PRC letöltés

Vektor

Két év telt el a Kód eseményei óta. Peter és Lora együtt maradtak, mindketten a Járványügyi Hivatalban dolgoznak, a lány ráadásul a Járványügyi Hírszerzés tagja lett. Rezidensként Izraelben dolgozik a frissen kitört madárinfluenza járvány vizsgálatán, mely ezúttal sok emberi áldozatot szed. Hathorn eközben a Bay City-ben felbukkant vámpír nyomába ered, ami a hajléktalanok között szedi áldozatait. A szálak végül Izraelben futnak össze, mert egyedül a vámpír titka segíthet a járvány legyőzésében és Lora életének megmentésében.

Részlet
Weben olvasható
EPUB letöltés
PRC letöltés

Ára: 2,490.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Zsoldos Péter - Ellenpont, A feladat, A holtak nem vetnek árnyékot

Teljessé válik Zsoldos Péter életműve elektronikus formában is – az Ellenpont, a Feladat és A holtak nem vetnek árnyékot most egy kedvezményes csomagban vásárolható meg.

Additional DescriptionRészletek

A feladat

Csillogó, karcsú henger magasodik mozdulatlanul a fák fölé. Néha ijesztő hangon felüvölt, és az őserdőben kóborló antrapoidák ilyenkor zsákmányt találnak a bozótban... Homályos értelmükben generációk során lassan összekapcsolódik az üvöltés és az ennivaló... De ez a folyamat már csak következménye annak, hogy évtizedekkel korábban az egyik jelzőberendezés hibája végzetes katasztrófába sodorja a Galateia nevű első osztályú űrhajó legénységét egy távoli bolygón...

A holtak nem vetnek árnyékot

"Üdvözlöm Önt Ultima Thulén. Kérem, érezze magát jól nálunk" - köszönti látogatóját, s egyúttal az olvasót Herb Spaak, az űrállomás parancsnoka, mielőtt belekezd visszaemlékezései elmondásába. Kb. 2200 tájékára visz el bennünket, amikor a Tejútrendszeren belüli űrhajózás már a mindennapok része. Két fiatalember, Herb Spaak és March Faith - gyerekkoruk óta jó barátok, elismert űrhajóspáros tagjai - egy rejtélyes felhő felderítésére vállalkozik. Indulásuk előtt belép életükbe egy harmadik, és ettől kezdve egész addigi életük megváltozik. Sorsukat, pályafutásukat és magánéletüket, jó és rossz döntéseiket kísérhetjük végig a könyvben, együttérzéssel, olykor izgalommal vagy meglepődéssel, olykor derűvel vagy szomorúsággal szemlélve történetüket.

Ellenpont

"... mi, emberek, egy biológiai sor egy aránylag jól meghatározható pontján - félek leírni azt, hogy talán végpontján - foglalunk helyet. Ennek kontinuitását az egysejtűektől saját magunkig már eléggé tisztázottnak látjuk. Tevékenységünk az egyszerűbb reflexektől az absztrakt gondolkodásig velünk együtt vált egyre bonyolultabbá: a világot együtt tanultuk a filogenezis lépcsőin - önmagunkkal. A robot viszont készen kapott tőlünk mindent, finomabb fogalmazásban legalábbis mindazt, ami születésének századában az emberé volt. Már csecsemőkorában gyorsabb és megbízhatóbb lett megalkotójánál, éppen ez a tulajdonsága tette létezését oly kívánatossá. De - hogy csak a legegyszerűbb példánál maradjak - etalonjait az embertől kapta, a világ jelenségeinek - a természettudományoknak - antropocentrikus felfogásáról nem is szólva..."

Ára: 3,600.00 HUF
2,400.00 HUFÁra:

Zsoldos Péter - Gregor Man trilógia (A Viking visszatér, Távoli tűz, Az utolsó kísértés)

Végre e-könyvben is olvasható a magyar sci-fi irodalom óriásának, Zsoldos Péternek meghatározó regénytrilógiája az SFportal E-Book exkluzív kiadásában. A Gregor Man életútját feldolgozó trilógia egy kedvezményes csomagban kapható!

Fileformátum: .epub és Kindle-kompatibilis .prc

Additional DescriptionRészletek

A Viking visszatér

Gregor Man geológus egy földi expedíció tagjaként utazik a Tau Ceti csillaghoz, ám az űrhajójuk megsérül a csillag körüli törmelékzónában. Leszállásra kényszerülnek egy Földhöz hasonló bolygóra, ahol Gregor Man elszakad társaitól - és egy kőkorszaki ősember, Nogo segítségével bolyong a vadonban. Zsoldos Péter itt egy, a mienkhez képest utópisztikus ember szemén keresztül mutatja be, milyen is lehetett az őskori emberek élete - amíg a főhős meg nem találja az űrhajót és legénységét, ahol már egy bronzkori városállamban találja magát. Az űrhajó rendbehozásához viszont az ókori ember gondolkodását kell megérteniük...

Távoli tűz

Gregor Man a Tau Ceti egyik csillagának földszerű bolygóján ragadt, ahol az Avana nevű, ókori szinten álló város istenkirálya lesz. Rengeteg energiával igyekszik rombolni ezt az "Isten Király"-tekintélyt, tanítani próbálja a város népét - ám korlátozott, olykor meglepő eredményekkel jár. Utópisztikus földi erkölcsök ütköznek az avanai, ókori lehetőségekkel és gondolkodásmóddal...

Az utolsó kísértés

A trilógia záró darabjában Gregor Man avanai tartózkodásának utolsó éveiben járunk - a fő konfliktus az eltérő fejlettségű civilizációk összeütközésének problémája. Mi történik akkor, ha a hasonló szinten álló városállamok közül az egyik - Avana - technológiai ugrást tesz?

Ára: 3,600.00 HUF
2,400.00 HUFÁra:

László Zoltán - Hiperballada

A Hiperballada alternatív univerzuma csak egy ugrásra van tőlünk: ott, ahol nem történt meg a rendszerváltás, ahol a Szovjetunió uralja a világűrt és megnyerni látszik a hidegháborút. Budapest a Tanácsköztársaság centenáriumát ünnepli, amikor felbukkan néhány rejtélyes művészfilm, és ezek nem csupán egy kallódó fiatal lány, egy sánta technológia-csempész és egy dúsgazdag török család örökösének életét dúlják fel. A szamizdat filmek mögött a tömegek ellenőrzésének még hatékonyabb formája, vagy éppen egy forradalom kiváltó oka is felsejlik – a valóság azonban mélyebbre vezeti őket a rendszer titkaiba, mint azt álmaikban gondolták volna.

László Zoltán, A Keringés vagy a Nagate című sikerkönyvek írójának első alkotása a szerző által átdolgozva jelenik meg elektronikus formátumban, így azoknak is új élményt jelent, akik korábban papíron ismerkedtek az infoszocializmus ismeretlenül is ismerős világával.

Additional DescriptionRészletek

Vélemény

Nagyon tetszett, persze a vége kissé kusza és nem a legfrappánsabb, de végül is a helyükre kerülnek a dolgok. Összességében nem a történet a legütősebb (bár jó ötlet és izgalmas is), hanem a cyberpunkos, alternatív történelmes világ, amiben Melindák és Endrék kószálnak a Tolbuhin körúton meg a Mare Frigoris kráterében, aztán betárcsáznak a Központba és elsődleges megjelenítésben futtatják Ánya Kuger Csodálatos Kalandjait. Kövezzetek meg, nekem jobban tetszett mint William Gibson és Richard Morgan együttvéve.

pat @ Moly.hu

Ára: 1,780.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Harrison Fawcett - Szűz infrafényben & Hogyan legyünk Sherlock Holmes?

2 Brett Shaw történet egy e-kötetben!

Hogyan legyünk Sherlock Holmes?

Brett Shaw, aki korábban ezredes volt a IV. von Anstetten, a hírhedt Démoncsászár praetorianus gárdájában, múltját eltitkolva elszegődik a Bolygórózsa nevű luxusklipper biztonsági szolgálatához. A csillagok közötti kirándulóhajó útja szokás szerint csendesnek és unalmasnak ígérkezik mindaddig, amíg egy szintetikus kurtizán véresre nem veri a konkurens robotgyártó cég egyik ügyvezető igazgatóját. Ilyesmi elvileg nem történhetne meg, ezért Brett Shaw a maga laza módján nyomozni kezd…
1998-ban ezzel a történettel vette kezdetét a feketecsuklyás ezredes kalandjainak sora. Most már e-bookban is olvasható.

Additional DescriptionRészletek

Szűz infrafényben

Harrison Fawcett fordulatos és szórakoztató regényében az űrtemplomos lovagrend ármánykodása következtében kikapcsolják XXV. János 6.0 verziójú pápát, így minden akadály elhárul annak útjából, hogy a lovagrend felszámolja a Markhamil bolygón terjedő különös kígyókultuszt. A lovagrendnek az a Katedrális által is birtokolt időutazás titka kellene, amit az itt élő, magas matematikai tudású villnegronok őriznek.
A legendás hírű Brett Shaw éppen a bolygón tartózkodik, amikor megérkezik a lovagrend De pacem Domine-nek hívott intergalaktikus székesegyháza, fedélzetén a Szent Hermafroditakén emlegetett rettegett harcossal, és kezdetét veszi az invázió. De senki sem számolt Brett Shaw jelenlétével, aki behatol a lovagrend cirkálójába, ahol megjárja a mennyet és a poklot, és persze szembekerül a Pusztító Szűzzel...

Ára: 2,198.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Mysterious Universe antológia - A Katedrális Őrzői

A Mysterious Universe sokrétű és rejtélyes világában folyamatosan bomlik ki az emberiség harmadik évezredbeli fejlődése, a világegyetem felfedezése és meghódítása. A misztikus történésektől sem mentes, hipertechnológiai úton járó emberi faj azonban sokszor nem tudja, milyen erőket mozgat meg a világegyetem újonnan felfedezett területein és milyen ismeretlen civilizációk érdekeit sérti…

Additional DescriptionRészletek

F. Tóth Benedek: Nélküled a jövő
Minden nagy ívű történet egy kis lépéssel kezdődik. A közeljövőben – nem sokkal az energiaháborúk kitörése előtt – játszódik F. Tóth Benedek írása, aminek külön érdekessége, hogy a helyszín is ismerős: Budapest. Egy rémisztő múzeumlátogatás története elevenedik meg a novellában.

I. M. Brod: Kismadár aranykalickában
Ross Quinlan magánhekus. A figurája több száz éves: az ember, aki nem akarja tudni az igazságot, de bármit tesz is, minden útja afelé vezet. Néha ezért betörik a fejét, ami a Novus Ordo Seclorum (2190-2395) korában valljuk be, nem olyan nagy dolog. Akkortájt kicsit kevesebb a törvény, bár bizonyos értelemben sokkal nagyobb a rend.

Leonard Stansky: Finomhangolás
A Novus Ordo Seclorum erős kézzel kormányzott világában a technikai fejlődés létkérdés az egymással is hadakozó pearl-öknek. És a csendes küzdelemben minden eszköz megengedett. A legnagyobb hatalom persze akkor is a Katedrális marad, hiszen kezében az időutazás lehetősége, amivel megbolygatja a mágikus erőket is. Az Új Világrend nemesei duplán nem tudják, kivel kezdenek ki…

S. Ladislaw Cornelius: Mentsd meg Hitlert!
Ha Isten útjai kifürkészhetetlenek, akkor úgy a Katedrális bíborosának szándékai még inkább azok. Történetünk a Novus Ordo Seclorum korában játszódik – kivéve persze, amikor nem ott, hanem a náci Németországban. Az időutazás azonban veszélyes móka: soha nem tudhatjuk, ki van velünk, és ki ellenünk.

Dave Howard: Hősök végzete
Egy legenda születésének leszünk szemtanúi, ám tudjuk: a legendák vérben születnek. A Dominatus korában (2405-2680) járunk, amikor az ember által lakott világegyetemet a von Anstetten császárok uralják kegyetlenül és misztikus magasságokból. És habár a Démoncsászárnak csak az árnyéka ér el a Rosanig, itt is külön kell megvívni minden egyes csatát.

Anthony Sheenard: A Katedrális Őrzői
Ezredvég (2974-3010). Már uraljuk az egész világegyetemet, meghódítottunk sok idegen bolygót és megvívtuk a háborúnkat a mutánsokkal, de a legnagyobb titkot még nem ismerjük. York Ketchikan azonban egyre közelebb jár hozzá, ott van az oldalán több ezer éves segítőtársa, aki a Jacques de Molay nevet viseli. Nem mindig sikerül azonban az, amit elterveznek, s néha becsúszik egy kis kitérő…

Ára: 2,790.00 HUF
1,000.00 HUFÁra:

Szélesi Sándor - A láthatatlan város

A budapesti bérházak málló vakolatú lakásaiban, baljós pincéinek mélyén különleges emberek élnek, a kihalt aluljárókban, romos gyárterületeken elképesztő dolgok esnek meg, a környező pilisi rengeteg pedig félelmetes szertartásoknak szemtanúja – ez egy másik, egy ismeretlen város, ahol néha még a fizika törvényei sem érvényesek. Amikor e novellák írója beköltözik hetedik kerületi albérletébe, sorsa gyökeres fordulatot vesz: felfedez egy ijesztő, mágikus birodalmat. Napról napra új alakokat ismer meg – jósokat, mágusokat, tündéreket és magát a Halált is –, és alámerül e valószínűtlenül valóságos világ életébe.

Additional DescriptionRészletek

Mórocz Tibor, a Tuan Kiadó vezetője az alábbi szavakkal ajánlja a vásárlók figyelmébe a kötetet:

A láthatatlan város a műfaját tekintve egy igen érdekes mű, szívem szerint a tudományos-fantasztikus helyett inkább misztikus fikciónak mondanám. Meg kell jegyeznünk, ez a kirándulás a misztikum világába nem idegen a szerzőtől, ilyen hangulatot teremt a Mysterious Universe kötetek lapjain is. Ez valahogy mégis más. Budapesti lokálpatriótaként igen izgalmas volt a novellafüzért olvasni, mert olyan, mint ha körülöttünk játszódna. Most, az orrunk előtt, a szomszéd utcában vagy a közeli parkban. Csupán a mi tekintetünk előtt ezek a misztikus történések rejtve maradnak. A valós helyszínek felhasználása a Krúdy Gyula által leírt óbudai kiskocsmákat juttatja eszembe, a történet sodrása viszont Stephen King hangulatával kísért lépten-nyomon. Sci-fi és kortárs irodalom, több egyszerű ponyvánál, bédekker a saját képzeletünkhöz. Egyre mélyebbre merülünk egy másik Budapest, egy láthatatlan város megismerésébe…

Ára: 2,190.00 HUF
1,000.00 HUFÁra:

Harrison Fawcett - Ópiumkeringő

Brett Shaw a császári praetorianusok feketecsuklyás ezredese az uralkodó parancsára croll testőrők – négyméteres, sáskaszerű szörnyek – kiképzését vezeti a Roxolanon Cavallier vérbáró számára, amikor különleges vendégei érkeznek. Caramondo, a mesterkalandor keresi fel a galaxis szerte ismert holomodell, Veronica de Morney társaságában. A különös páros fantasztikus ajánlatot tesz. A vérbáró meghívására napokon belül a bolygóra érkezik Cross Rolonad, a hirhedt Kalózherceg a családjával és egy tonna nukleár-alkímiailag tisztított arannyal az űrhajója rakterében. Veronicát személyes bosszúvágy hajtja Rolonaddal szemben. Amennyiben Shaw segít elrabolni az öreg kalóz leányát és annak gyermekét, jelentős százalékot kap az aranyból. Arról kezdetben nem esik szó, hogy az arany mellett nagy mennyiségű ópium is szerepet játszik az ügyben… Shaw-t nem érdekli a pénz, sem a kábítószer, kizárólag Veronica miatt mond igent Caramondo ajánlatára. Az szinte mellékes, hogy Rolonad egész sereg válogatott testőrrel érkezik, a vérbáró pedig kész hadsereggel őrizteti a kastélyát. Kezdődik a bál, kezdetét veszi az Ópiumkeringő…

Ára: 2,490.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Kasztovszky Béla: Kétszemélyes világ

A kétszemélyes világ nem leszűkült lét és magatartás, miként azt a kifejezés sugallja. A kétszemélyes világ mérhetet-lenül több mint az emberek döntő többségének egyszemélyes világa; a kétszemélyes világ nagyon ritka szerencse, körülbelül a maximum, amire az ember jelenleg képes. És csak az első lépés, ha egyáltalán remélni, ha csak elképzelni szeretnénk is egy jobb világot.
Egy ismert „orvosi vicc”:
Aki a kétszer kettőről bizonyosan tudja, hogy az ered-mény öt – az elmebeteg. Aki tudja, hogy kétszer kettő négy, de kevesli – az csak idegbeteg. Meglehet, hogy a szerző egy kicsit ilyenforma ember. Talán ezért is ír tudományos-fantasztikus elbeszéléseket.

A klasszikus sci-fi novelláskötet mostantól e-book formátumban is elérhető!

Ára: 1,500.00 HUF
1,000.00 HUFÁra:

Dr. Galántai Zoltán: Majdnem az örökkévalóságig

Olykor a science-fiction adhat ötleteket a tudománynak; olykor pedig a tudományos kutatók állnak a sci-fi-írókat is megszégyenítő ötletekkel elő.

Az ember – vagy általánosabban fogalmazva: az értelmes élet – történetének még csupán nagyon az elején tartunk, és jobb esetben nem csupán sok milliárd évnyi, de mérhetetlenül több fejlődés várhat ránk. A távoli jövő kutatása olyan, jelenleg kialakulóban lévő tudományterület, amely az elképzelhető lehetőségeket veszi számba a makro- meg a geomérnöki tevékenységektől a buborékvilágok építésén át egészen addig a pillanatig, amikor már a mai értelemben vett anyag sem fog létezni.

Az eredetileg 2004-ben megjelent és nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak számító könyvet a legfontosabb, a távoli jövő kutatásához kapcsolódó szemelvényeket tartalmazó szöveggyűjtemény teszi teljessé.

Additional DescriptionRészletek

A szerző, dr. Galántai Zoltán jövőkutató és egyetemi docens (BME), akinek nevéhez több, mint húsz szak- és szépirodalmi, illetve tudományos fantasztikus könyv fűződik. A WFSF (World Futures Studies Federation) tagja (2005), emellett többek között a Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatási Bizottságának is a titkára volt.

* Kiadó: SFportal Könyvek
* Szerző: Galántai Zoltán
* A szerző blogja: http://galantai.sfblogs.net/
* Formátum: .epub, .prc (Kindle kompatibilis!)

Ára: 1,796.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Király Ferenc - A Csillagok hegyén

Képzeld el minden idők legfurcsább világvégéjét. Nem előzte meg égzengés, dögvész, szökőár. Nem történt semmi különös, eltekintve attól, hogy az emberiség megunta, hogy társadalomba rendeződve éljen.

Nincs áram, nem járnak a buszok, mindenki céltalanul lézeng az utcákon. Ebben az entrópiába süllyedt világban találkozik egy esetlenül összefonódó fiú és lány, egy tömpe agyú dolgozó, és hozzájuk csapódik Sir Alex Kowalsky, a neves antropológus, aki megpróbálja rábeszélni őket, hogy utazzanak el északra, ha már úgysincs jobb dolguk.

Mennek, az északi tenger partjára, a világ végére, mintha nem is onnan kerekedtek volna fel.

Additional DescriptionRészletek

A könyv szerzője közben a bestseller-írók kiégett mindennapjait éli, mígnem egy éjjel üzenetet kap egy másik világból, egy olyan személytől, akiről régen megfeledkezett már. Ez a személy pedig tudomása szerint egy fehér világítótoronyban lakik, éppen arrafelé, amerre a regény hősei tartanak. Más lehetőség híján csatlakozik ő is a társasághoz.

Nem alakul minden zökkenőmentesen, mert ebben a világban nem működik a segélytelefon, és a karakterek sem fogadják kitörő lelkesedéssel a híres ponyvaregényírót. Külön problémát jelent, hogy a történet valahogy kikerül az irányítása alól. Furcsábbnál furcsább emberekkel találkoznak. Olyanokkal, akiknek más helyen, más időben kellene élniük. Amikor pedig a lány súlyosan megbetegszik, egy felsőbb akarat hatására mindannyian mesehősökké változnak.

Ára: 2,220.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

I.M. Brod - Tüske a köröm alatt

A 22. századi Los Angelesben az üvegacél felhőkarcolók, arab luxus-negyedek, orosz kaszinók mellett, a pompa fénykörén túl sötét lelkek mozgolódnak. A West Castle 124-es irodaépületén az ablakok védőfóliái tejopálra mattultak, a folyosón otthonos a félhomály, amely egy barna, egyszerű ajtón felirat áll: Ross Quinlan magánnyomozó… Kemény az ökle, kemény a feje, így gyakran a padlóra kerül. Ez Ross Quilnlan… Egy magánhekus a nem túl távoli jövőben…

Additional DescriptionRészletek
  • Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
  • Szerző: Kocsis Tamás (I.M. Brod)
  • Sorozat: Mysterious Universe
  • Hivatalos honlap: http://mu.sfportal.hu
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 2,290.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Anthony Sheenard - A hercegnő nyakéke

Véget ért a látható galaxist és a mögöttes univerzumokat egyaránt káoszba taszító gilleth-mutáns háború, így York Ketchikan életében először azt teheti, amit akar, nem kell többé a hivatásos túsz szerepét játszania. Békésen koktélozgat a Desirée-n egy luxusétteremben, amikor melléje telepedik egy nőismerőse. A háború utolsó napján kis híján megölték egymást, de a viszonyok változnak: Lily most azért jött, hogy felbérelje Yorkot, szerezzen meg egy felbecsülhetetlen értékű gyöngynyakéket. A gyöngy a világegyetem legértékesebb kincse, hát még ha kétsoros ékszerként harminchat csodálatos darab van egymás mellé felfűzve. Ám a bolygó, ahol a Fenség Nyakéke található, szoros védelem alatt áll.

Additional DescriptionRészletek
  • Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
  • Szerző: Szélesi Sándor (Anthony Sheenard)
  • Sorozat: Mysterious Universe
  • Hivatalos honlap: http://mu.sfportal.hu
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 1,590.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Csepregi Tamás - Szintetikus álom

A kötet 2010-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat!
2081-ben a Pest-Buda Agglomerátum Rt. falai között nyolcmillió ember éli mindennapjait. A zsúfolt tömbházak szerencsétlenjeit és a védett körzetek kiváltságosait egy világ választja el egymástól, mégis mindannyian a város foglyai. A mindenható Rt. évtizedekkel ezelõtt az utolsó pillanatban mentette meg a társadalmat a pusztulástól, és az újabb katasztrófát elkerülendõ, vasmarokkal tartja kezében az irányítást. Az emberek egyszerre vágyják és
félik a falakon túli, ismeretlen világot, miközben a túlélésért küzdenek.

A népességet megtizedelő kórral a rettegett Szolgálat veszi fel a harcot, az Rt. irányította rendőrség pedig egyszerre próbálja ellenőrzés alatt tartani a punk-bandák összecsapásaitól hangos körzeteket, és a cenzúrázott Hálót kijátszó adat-jackek földalatti szervezetét. A Kínai Legitim Körzet menedzserklánjai égbetörő üvegpalotáik biztonságából figyelik, ahogy a XXII. század felé közeledve Pest-Buda lassan elemészti önmagát.
A cyber-noir hangulatát megragadó kötetben kilenc történetet olvashatunk a jövő Pest-Budájának fülledt, fémszagú éjszakáiból és monszun áztatta utcáiról, ahol az emberi sorsok apró áramkörök módjára fonódnak egybe, és ahol a véletlen és a végzet közötti határ elmosódni látszik.

Additional DescriptionRészletek

Vélemény

Ezt a könyvet én háromfajta embertípusnak ajánlom. Azoknak, akik szeretik, azoknak, akik nem szeretik és azoknak, akik nem ismerik a cyberpunkot. [...] A szereplők élnek, a hangulat hibátlan, a nyolcvan évvel későbbi főváros leírása roppant izgalmas, szóval kezdeti aggályaim ellenére remekül szórakoztam. Aki nem ismeri a CP-t (van ilyen?), az nyugodtam kezdheti ezzel az ismerkedést, aki pedig rajong érte és mindent elolvasott már, amit csak lehetett, annak is üdítő változatosságot fog jelenteni olvasmányélményei közt a Szintetikus álom.

Chelloveck @ SFblogs.net

Nekem leginkább ez a nagyon sokrétűen kidolgozott Budapest-kép tetszik a novelláskötetben, mely ha kissé xenofób is, mindenképpen nagyon izgalmas és elgondolkodtató. Az olvasó egyszerűen szembesül a kérdéssel, vajon nem tényleg errefelé haladunk-e? Akarnék-e egy ilyen világban élni? Egyáltalán, lenne-e választásom?

Aster Droid @ SFblogs.net

  • Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
  • Szerző: Csepregi Tamás
  • Sorozat: Tuan Sci-fi
  • Hivatalos honlap: http://mu.sfportal.hu
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 2,500.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Jonathan Cross - Kvartett

Egy õrült orvos, egy mindenre elszánt gerillalány, egy kiégett írónõ és egy robot, aki többnek érzi magát egyszerû gépnél. Õk négyen a szereplõi a jövõ kettészakadt városában játszódó történetnek. Az önzõség és a törtetés világában fonódik össze a sorsa ennek a különös kvartettnek.

Jonathan Cross ezúttal a tudományos fantasztikus irodalom világában tesz sokkoló körutazást, de a rémtörténetek eszköztárának színeit is ecsetére veszi, hogy megfesse a jövõ sötét utópiáját, a Kvartett történetét.

Additional DescriptionRészletek
  • Kiadó: Tuan
  • Szerző: Benyák Zoltán (Jonathan Cross)
  • Sorozat: Tuan Sci-fi
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 2,290.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

Harrison Fawcett - Feketecsuklyások

Amikor a ladomeiai Odette Lamertine megtudja, hogy felvételt nyert Caroline-Blindamoor hercegnő udvarhölgyei közé, nem lehet nála boldogabb lányt találni a galaxisban. De Odette túl korán örül, legrosszabb álmában sem gondolná, hogy egy körmönfont összeesküvés része, melynek célja IV. von Anstetten legidősebb lányának, Caroline-Blindamoornak, a berillium-achát trón örökösének elrablása és feláldozása; a tiltott világnak számító Hillaryonon gyülekeznek már a von Anstettenek ősi ellenségei, vezetőjük egy évezredeken át tartó álmából felébredt megaira hatalmasság, akit a prehistorikus mítoszok csak a Háborúság Hercegekeként emlegetnek. A galaxis császára tudja, hogy trónörökösnő halála olyan sötét erők elszabadulását eredményezné, amelyek rövid idő alatt az emberiség pusztulásához vezetnek, ezért legkiválóbb katonáit küldi a hercegnő kiszabadítására. Brett Shaw és Paul Wittgen katonai pályafutásuk legnehezebb küldetése előtt állnak…

Additional DescriptionRészletek
  • Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
  • Szerző: Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett)
  • Sorozat: Mysterious Universe
  • Hivatalos honlap: http://mu.sfportal.hu
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 1,790.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:

F. Tóth Benedek - Mellékhatás

A világ legkövérebb emberének fogynia kellene, de ha lefogy, oda a hírneve, a pénze, az élete. Férfi és női hajak, amikre egy titkos szervezetnek szüksége van. Egy élő showműsor, amelyben egy falu sorsa a tét, és egy másik show, amelynek résztvevője felforgatja az egész bolygó társadalmi és politikai rendjét. Egy öngyilkosjelölt, akinek felajánlják a halál ezer formáját, csak választania kellene. Egy referenciakutató, referenciaélettel és referenciahalállal. Öt, autóbalesetet szenvedett fiú és egy különleges bál borzongató története. És végül egy magas, szikár alak, amint az ablakból figyeli az életet… De vajon milyen életet is figyel?

Additional DescriptionRészletek

Az avatott tollú szerző évek óta publikál különböző sajtóorgánumokban, ám most elérkezett az idő, hogy önálló kötettel jelenjen meg. Biztos kézzel vezet bennünket a fantasztikum és a misztikum mezejére. Írásai örvénylenek, folyamatos mozgásban vannak, a feszültség kitapintható minden sorukban. Beszippantják az olvasókat, akik azon veszik észre magukat, hogy a jelenbe vagy a jövőbe vetett hitük meginog, és felteszik a kérdést: megeshet ez velünk?

A profin megírt történetek a klasszikus scifi és a groteszk, abszurd fantázia egzotikus keverékei, és a szerző biztos kézzel kalauzolja el az olvasókat egy nagyon különös világba. [...] A szerző azonban nem csak mesélni szeret, hanem meg is akarja hökkenteni az olvasókat. Mindenki megtapasztalta már, milyen érzés rajzszögbe, üvegszilánkba lépni ott, ahol nem is számítanánk rá (mindamellett a hegyes, kemény tárgyra lépés akkor sem kellemes, ha előre sejtjük), ez az érzés a novellák végén is előveszi az olvasót. A csattanók jól felépítettek, és zavarbaejtőek, az utolsó bekezdésektől gyakran az az érzésünk támad, hogy a történetek nem is arról szólnak, mint ami addig megfogalmazódott bennünk.

DéGé @ Könyvesblog

F. Tóth Benedek a gyarló jellemek alapos ismerője. Feszültséggel teli szövegeiben, fantáziájának szövevényes világában hol idegeket borzolva, hol szelíd humorral, de biztos kézzel vezeti az olvasóját - egyenesen a csapdába, amely minden történetében ott lapul.
Borsos Roland @ Kultúra.hu

  • Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
  • Szerző: F. Tóth Benedek
  • A szerző blogja: http://ftoth.sfblogs.net
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 2,190.00 HUF
1,000.00 HUFÁra:

Anthony Sheenard - Ellopni egy Chagallt

York Ketchikant egy rejtélyes, embernek kevéssé nevezhető férfi felfogadja, hogy szerezzen meg egy Marc Chagall által festett, ezeréves képet. York először nem akarja vállalni a megbízást, ám a kihívás túl erős: a világ legjobban őrzött bankjának trezorjába kell betörnie a festményért.

Additional DescriptionRészletek

Hogy hogyan néz ki egy bank biztonsági rendszere a 30. század végén? A bankba belépőket pszichikusok és auralátók szondázzák távolról, a trezor egyszerre van ebben a világban és pár másikban, az ajtótól a páncélszekrényig vezető negyven méter jó néhány dimenzióhasadékon visz át. A trezor ajtaját kiborgok és idegen fajok őrzik, nanorobotok és a legtökéletesebb harcászati rendszerek, élők és holtak; védelmében energiavetők, bionikus fegyverek, fekete technomágusok és okkult hatalmak egyaránt felsorakoznak.

A betörés azonban csak a kezdet: Chagall műalkotása nem csupán egy zuhanó angyalt ábrázoló kép a falon... Annál több. Mint ahogy a vityebszki zsidó negyedben 1889-ben született Marc Chagall is több volt egy egyszerű festőnél.

És van még valami abban a bankban, amire a Vatikánnak nagyon fáj a foga, és aminek a kihozatalát York Ketchikan akcióján keresztül tervezik véghezvinni...

Vélemény

York Ketchikan-nel először az Excalibur keresésében találkoztam, ahol azonnal a kedvencem lett. Aztán a kezembe került ez a könyv, és mindjárt megerősödött poziciójában. Talán egyeseknek kicsit sok az egy másodpercre jutó robbanások, és lángoló hullák aránya, de még így is fantasztikus. 5

BigJoe @ Moly.hu

  • Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
  • Szerző: Szélesi Sándor (Anthony Sheenard)
  • Sorozat: Mysterious Universe
  • Hivatalos honlap: http://mu.sfportal.hu
  • Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)

Ára: 1,890.00 HUF
1,200.00 HUFÁra:
LoadingUpdating...