Tuan kiadó könyvei
Mysterious Universe – A Katedrális Őrzői
A Mysterious Universe sokrétű és rejtélyes világában folyamatosan bomlik ki az emberiség harmadik évezredbeli fejlődése, a világegyetem felfedezése és meghódítása. A misztikus történésektől sem mentes, hipertechnológiai úton járó emberi faj azonban sokszor nem tudja, milyen erőket mozgat meg a világegyetem újonnan felfedezett területein és milyen ismeretlen civilizációk érdekeit sérti…
F. Tóth Benedek: Nélküled a jövő
Minden nagy ívű történet egy kis lépéssel kezdődik. A közeljövőben – nem sokkal az energiaháborúk kitörése előtt – játszódik F. Tóth Benedek írása, aminek külön érdekessége, hogy a helyszín is ismerős: Budapest. Egy rémisztő múzeumlátogatás története elevenedik meg a novellában.
I. M. Brod: Kismadár aranykalickában
Ross Quinlan magánhekus. A figurája több száz éves: az ember, aki nem akarja tudni az igazságot, de bármit tesz is, minden útja afelé vezet. Néha ezért betörik a fejét, ami a Novus Ordo Seclorum (2190-2395) korában valljuk be, nem olyan nagy dolog. Akkortájt kicsit kevesebb a törvény, bár bizonyos értelemben sokkal nagyobb a rend.
Leonard Stansky: Finomhangolás
A Novus Ordo Seclorum erős kézzel kormányzott világában a technikai fejlődés létkérdés az egymással is hadakozó pearl-öknek. És a csendes küzdelemben minden eszköz megengedett. A legnagyobb hatalom persze akkor is a Katedrális marad, hiszen kezében az időutazás lehetősége, amivel megbolygatja a mágikus erőket is. Az Új Világrend nemesei duplán nem tudják, kivel kezdenek ki…
S. Ladislaw Cornelius: Mentsd meg Hitlert!
Ha Isten útjai kifürkészhetetlenek, akkor úgy a Katedrális bíborosának szándékai még inkább azok. Történetünk a Novus Ordo Seclorum korában játszódik – kivéve persze, amikor nem ott, hanem a náci Németországban. Az időutazás azonban veszélyes móka: soha nem tudhatjuk, ki van velünk, és ki ellenünk.
Dave Howard: Hősök végzete
Egy legenda születésének leszünk szemtanúi, ám tudjuk: a legendák vérben születnek. A Dominatus korában (2405-2680) járunk, amikor az ember által lakott világegyetemet a von Anstetten császárok uralják kegyetlenül és misztikus magasságokból. És habár a Démoncsászárnak csak az árnyéka ér el a Rosanig, itt is külön kell megvívni minden egyes csatát.
Anthony Sheenard: A Katedrális Őrzői
Ezredvég (2974-3010). Már uraljuk az egész világegyetemet, meghódítottunk sok idegen bolygót és megvívtuk a háborúnkat a mutánsokkal, de a legnagyobb titkot még nem ismerjük. York Ketchikan azonban egyre közelebb jár hozzá, ott van az oldalán több ezer éves segítőtársa, aki a Jacques de Molay nevet viseli. Nem mindig sikerül azonban az, amit elterveznek, s néha becsúszik egy kis kitérő…
- Kiadó: Tuan Kiadó
- Szerzők: Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett), F. Tóth Benedek, I. M. Brod (Szalai-Kocsis Tamás), Dave Howard, S. Ladislaw Cornelius, Leonard Stansky
- Sorozat: Mysterious Universe
- Hivatalos honlap: http://mu.sfportal.hu
- Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)
Bruttó ár:
2790 Ft
750 Ft
[add_to_cart=17]
Szélesi Sándor – A láthatatlan város
A budapesti bérházak málló vakolatú lakásaiban, baljós pincéinek mélyén különleges emberek élnek, a kihalt aluljárókban, romos gyárterületeken elképesztő dolgok esnek meg, a környező pilisi rengeteg pedig félelmetes szertartásoknak szemtanúja – ez egy másik, egy ismeretlen város, ahol néha még a fizika törvényei sem érvényesek. Amikor e novellák írója beköltözik hetedik kerületi albérletébe, sorsa gyökeres fordulatot vesz: felfedez egy ijesztő, mágikus birodalmat. Napról napra új alakokat ismer meg – jósokat, mágusokat, tündéreket és magát a Halált is –, és alámerül e valószínűtlenül valóságos világ életébe.
Mórocz Tibor, a Tuan Kiadó vezetője az alábbi szavakkal ajánlja a vásárlók figyelmébe a kötetet:
A láthatatlan város a műfaját tekintve egy igen érdekes mű, szívem szerint a tudományos-fantasztikus helyett inkább misztikus fikciónak mondanám. Meg kell jegyeznünk, ez a kirándulás a misztikum világába nem idegen a szerzőtől, ilyen hangulatot teremt a Mysterious Universe kötetek lapjain is. Ez valahogy mégis más. Budapesti lokálpatriótaként igen izgalmas volt a novellafüzért olvasni, mert olyan, mint ha körülöttünk játszódna. Most, az orrunk előtt, a szomszéd utcában vagy a közeli parkban. Csupán a mi tekintetünk előtt ezek a misztikus történések rejtve maradnak. A valós helyszínek felhasználása a Krúdy Gyula által leírt óbudai kiskocsmákat juttatja eszembe, a történet sodrása viszont Stephen King hangulatával kísért lépten-nyomon. Sci-fi és kortárs irodalom, több egyszerű ponyvánál, bédekker a saját képzeletünkhöz. Egyre mélyebbre merülünk egy másik Budapest, egy láthatatlan város megismerésébe…
Vélemény
A magyar Dante útikalauza a végtelen jelenben és az alternatív múltban; angyalok és démonok, tündérek és boszorkánymesterek, titokzatos, valóságos, földalatti és jövőbeli útvesztők között.
Szélesi Sándor valahol a novellafüzér és a kissé szabadosan felfogott regény között egyensúlyoz. Főszereplője – ő maga – végigkíséri a történeteket, egyes szereplők, tárgyak pedig vissza-visszatérnek. Figyelemre méltó koncepció. [...] Akarva vagy akaratlanul, de a Láthatatlan város stílusa éppen olyan, mint a mi szeretett és gyűlölt Budapestünk. Tele bűnözőkkel, barátokkal, fura alakokkal. Néha szomorú, máskor mosolyt csal az arcunkra.
Hű, a mindenit! Azt hiszem, ez a könyv egy tipikus példája a „nem halhatsz meg úgy, hogy nem olvastad”-kategóriának. Azon kevesek egyike, aminek olvasása közben már a háromnegyedénél kezdtem elszomorodni, hogy hamarosan a végére érek, és utána nem tudok tovább elmerülni a világában. Tökéletesen összerakott, remek hangulatot ad át, 100%-ig a mindennapjainkban játszódik, így téve érdekessé és egészen hihetővé a természetfeletti történeteket. Valós és hiteles helyszínek, szereplők, kiegészítő elemek tökéletesen eltalált adagolása, ami igazán egyedivé teszi a novellákat. Élvezetes és utánozhatatlan élmény úgy olvasni a misztikus-fantasztikus világot, hogy közben az egész a mindennapi civil életünkben játszódik.
- Kiadó: Tuan Kiadó
- Szerző: Szélesi Sándor (Anthony Sheenard)
- Sorozat: Tuan Sci-Fi
- A szerző blogja: http://sheenard.sfportal.hu
- Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)
Bruttó ár:
2190 Ft
750 Ft
[add_to_cart=16]
SFportal Csomag #2 – Rövid történetek
A második SFportal Csomagban 3 e-könyvet ajánlunk a sci-fi szerető olvasóknak: Kasztovszky Béla klasszikus novelláskötetét, a Kétszemélyes világot; F. Tóth Benedek Mellékhatás című kötetét, melyek a klasszikus sci-fi némi groteszk és abszurd fűszerezéssel; valamint a 2010-es év Zsoldos Péter-díjas regényét, Csepregi Tamás Szintetikus álom című könyvét.
Kasztovszky Béla – Kétszemélyes világ
A kétszemélyes világ nem leszűkült lét és magatartás, miként azt a kifejezés sugallja. A kétszemélyes világ mérhetetlenül több mint az emberek döntő többségének egyszemélyes világa; a kétszemélyes világ nagyon ritka szerencse, körülbelül a maximum, amire az ember jelenleg képes. És csak az első lépés, ha egyáltalán remélni, ha csak elképzelni szeretnénk is egy jobb világot.
Egy ismert „orvosi vicc”:
Aki a kétszer kettőről bizonyosan tudja, hogy az eredmény öt – az elmebeteg. Aki tudja, hogy kétszer kettő négy, de kevesli – az csak idegbeteg. Meglehet, hogy a szerző egy kicsit ilyenforma ember. Talán ezért is ír tudományos-fantasztikus elbeszéléseket.
Kasztovszky Béla egy – tudományos-fantasztikus novelláival ismertté vált – magyar író. Egy 2000-ben megjelent sci-fi antológia (Az idő hídján – A mai magyar SF tükre) fülszövege szerint:
A tudományos-fantasztikus irodalom évszázados hagyományait (Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály…) folytató, a hetvenes évektől alkotó kortárs szerző, a műfaj egyik legjelesebb hazai képviselője.
A világ legkövérebb emberének fogynia kellene, de ha lefogy, oda a hírneve, a pénze, az élete. Férfi és női hajak, amikre egy titkos szervezetnek szüksége van. Egy élő showműsor, amelyben egy falu sorsa a tét, és egy másik show, amelynek résztvevője felforgatja az egész bolygó társadalmi és politikai rendjét.
Egy öngyilkosjelölt, akinek felajánlják a halál ezer formáját, csak választania kellene. Egy referenciakutató, referenciaélettel és referenciahalállal. Öt, autóbalesetet szenvedett fiú és egy különleges bál borzongató története.
És végül egy magas, szikár alak, amint az ablakból figyeli az életet… De vajon milyen életet is figyel?
Csepregi Tamás – Szintetikus álom
2081-ben a Pest-Buda Agglomerátum Rt. falai között nyolcmillió ember éli mindennapjait. A zsúfolt tömbházak szerencsétlenjeit és a védett körzetek kiváltságosait egy világ választja el egymástól, mégis mindannyian a város foglyai. A mindenható Rt. évtizedekkel ezelõtt az utolsó pillanatban mentette meg a társadalmat a pusztulástól, és az újabb katasztrófát elkerülendő, vasmarokkal tartja kezében az irányítást. Az emberek egyszerre vágyják és
félik a falakon túli, ismeretlen világot, miközben a túlélésért küzdenek.
A népességet megtizedelő kórral a rettegett Szolgálat veszi fel a harcot, az Rt. irányította rendőrség pedig egyszerre próbálja ellenőrzés alatt tartani a punk-bandák összecsapásaitól hangos körzeteket, és a cenzúrázott Hálót kijátszó adat-jackek földalatti szervezetét. A Kínai Legitim Körzet menedzserklánjai égbetörő üvegpalotáik biztonságából figyelik, ahogy a XXII. század felé közeledve Pest-Buda lassan elemészti önmagát.
A cyber-noir hangulatát megragadó kötetben kilenc történetet olvashatunk a jövő Pest-Budájának fülledt, fémszagú éjszakáiból és monszun áztatta utcáiról, ahol az emberi sorsok apró áramkörök módjára fonódnak egybe, és ahol a véletlen és a végzet közötti határ elmosódni látszik.
Valamennyi kötet .epub és (Kindle-kompatibilis) .prc formátumban is elérhető.
Bruttó ár:
2400 Ft
1920 Ft
[add_to_cart=14]
Csepregi Tamás – Szintetikus álom
A kötet 2010-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat!
2081-ben a Pest-Buda Agglomerátum Rt. falai között nyolcmillió ember éli mindennapjait. A zsúfolt tömbházak szerencsétlenjeit és a védett körzetek kiváltságosait egy világ választja el egymástól, mégis mindannyian a város foglyai. A mindenható Rt. évtizedekkel ezelõtt az utolsó pillanatban mentette meg a társadalmat a pusztulástól, és az újabb katasztrófát elkerülendő, vasmarokkal tartja kezében az irányítást. Az emberek egyszerre vágyják és
félik a falakon túli, ismeretlen világot, miközben a túlélésért küzdenek.
A népességet megtizedelő kórral a rettegett Szolgálat veszi fel a harcot, az Rt. irányította rendőrség pedig egyszerre próbálja ellenőrzés alatt tartani a punk-bandák összecsapásaitól hangos körzeteket, és a cenzúrázott Hálót kijátszó adat-jackek földalatti szervezetét. A Kínai Legitim Körzet menedzserklánjai égbetörő üvegpalotáik biztonságából figyelik, ahogy a XXII. század felé közeledve Pest-Buda lassan elemészti önmagát.
A cyber-noir hangulatát megragadó kötetben kilenc történetet olvashatunk a jövő Pest-Budájának fülledt, fémszagú éjszakáiból és monszun áztatta utcáiról, ahol az emberi sorsok apró áramkörök módjára fonódnak egybe, és ahol a véletlen és a végzet közötti határ elmosódni látszik.
Vélemény
Ezt a könyvet én háromfajta embertípusnak ajánlom. Azoknak, akik szeretik, azoknak, akik nem szeretik és azoknak, akik nem ismerik a cyberpunkot. [...] A szereplők élnek, a hangulat hibátlan, a nyolcvan évvel későbbi főváros leírása roppant izgalmas, szóval kezdeti aggályaim ellenére remekül szórakoztam. Aki nem ismeri a CP-t (van ilyen?), az nyugodtam kezdheti ezzel az ismerkedést, aki pedig rajong érte és mindent elolvasott már, amit csak lehetett, annak is üdítő változatosságot fog jelenteni olvasmányélményei közt a Szintetikus álom.
Nekem leginkább ez a nagyon sokrétűen kidolgozott Budapest-kép tetszik a novelláskötetben, mely ha kissé xenofób is, mindenképpen nagyon izgalmas és elgondolkodtató. Az olvasó egyszerűen szembesül a kérdéssel, vajon nem tényleg errefelé haladunk-e? Akarnék-e egy ilyen világban élni? Egyáltalán, lenne-e választásom?
- Kiadó: Graal Könyvek Kiadó
- Szerző: Csepregi Tamás
- Sorozat: Tuan Sci-fi
- A szerző blogja: http://wintermute.sfblogs.net
- Formátum: .epub, .prc (Kindle kompatibilis!)
Bruttó ár:
2 500 Ft
900 Ft
[add_to_cart=6]
Jonathan Cross – Kvartett
Egy õrült orvos, egy mindenre elszánt gerillalány, egy kiégett írónõ és egy robot, aki többnek érzi magát egyszerû gépnél. Õk négyen a szereplõi a jövõ kettészakadt városában játszódó történetnek. Az önzõség és a törtetés világában fonódik össze a sorsa ennek a különös kvartettnek.
Jonathan Cross ezúttal a tudományos fantasztikus irodalom világában tesz sokkoló körutazást, de a rémtörténetek eszköztárának színeit is ecsetére veszi, hogy megfesse a jövõ sötét utópiáját, a Kvartett történetét.
Vélemény
Nyomasztó, kettészakadt társadalom kulisszái közt zajlanak az események, és noha társadalmi szempontból a hepiend bizony elmarad, a szereplők magánélete végül megnyugtatóan rendeződik. A környezet tényleg környezet marad csupán, háttér, és ez jól is van így, hiszen Cross aligha filozofikus antiutópiát szeretett volna kerekíteni az ötletéhez, inkább egy pörgős-fordulatos, önmagát könnyen olvastató sztorit, és ebből a szempontból jól is teljesítette a feladatát. Ha a jövőben tervez még fantasztikus regényeket, mindenképpen keresni fogom a polcokon.
- Kiadó: Tuan
- Szerző: Benyák Zoltán (Jonathan Cross)
- Sorozat: Tuan Sci-fi
- Formátum: .epub, .mobi (Kindle kompatibilis!)
Bruttó ár:
2 290 Ft
900 Ft
[add_to_cart=5]
[LEJÁRT] SFportal E-Book 2010 – All-in-one csomag
Amikor elindítottuk az SFportal E-Book sorozatot, akkor azt határoztuk el, hogy izgalmas, érdekes, jó sci-fi könyveket fogunk kiadni, másolásvédelemtől mentesen, a lehető legkedvezőbb áron. Hogy ez sikerült-e az első hónapban, azt nem a mi feladatunk megítélni – a válogatás és az árazás során mindenképpen erre törekedtünk.
De most még kedvezőbbé tesszük az árainkat – egy még jobb ajánlattal, mint eleddig! Évzáró akciónk keretében ugyanis valamennyi, 2010-ben kiadott kötetünket egy csomagban, még kedvezményesebben vásárolhatjátok meg!
4 novelláskötet, 1 tanulmánykötet és 9 regényt sikerült az SFportal E-Book első 23 napja alatt kiadnunk, részben az SFportal tulajdonosaihoz köthető Graal Könyvek Kiadó, részben a Tuan Kiadó, és részben szabadúszó szerzők könyveit.
1 nappal vagyunk a Szenteste előtt, és tudjuk, milyen az utolsó pillanatokban ajándékok után rohangálni – akár szeretteinkről van szó, akár saját magunkat lepnénk meg valamivel.
Azt is sejtjük, hogy sokan a karácsonyfa alatt fognak találkozni életük első e-book olvasójával, és szembesülni fognak azzal, hogy mennyire nehéz ma még tartalommal megtölteni azt. Ajándékozz SFportal E-Book csomagot, vagy lepd meg vele saját magadat!
A 14 sci-fi kötet ára egyenként sem több, mint 900 Ft / db – ha mindet meg akarnád venni, akkor bruttó 12.000 Ft-ba kerülne. Most azonban még kedvezőbb áron, bruttó 9600 Ft-ért Tied lehet az idei kínálat! Egy regény ebben a csomagban bruttó 720 Ft-ba, míg egy novelláskötet mindössze 600 Ft-ba kerül.
A csomagban szereplő kötetek kiadási sorrendben:
Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt
F. Tóth Benedek: Mellékhatás
Harrison Fawcett: Feketecsuklyások
Jonathan Cross: Kvartett
Csepregi Tamás: Szintetikus álom
Anthony Sheenard: A hercegnő nyakéke
I.M. Brod: Tüske a köröm alatt
Király Ferenc: A Csillagok hegyén
dr. Galántai Zoltán: A távoli jövő kutatása
Kasztovszky Béla: Kétszemélyes világ
Harrison Fawcett: Ópiumkeringő
Szélesi Sándor: A láthatatlan város
A Katedrális Őrzői – Mysterious Universe antológia
Harrison Fawcett: Szűz infrafényben & Hogyan legyünk Sherlock Holmes?
14 e-könyv 4 papírkönyv áráért! Támogasd a magyar sci-fi elektronikus kiadását, és ajándékozz SFportal E-Book csomagot – 12.000 Ft helyett 9.600 Ft-ért!
Kisebb csomaggal is megelégednél? Akkor nézd meg a 7 kötetes karácsonyi csomagunkat is!
Az akció 2011. január 10-ig tart.
[add_to_cart=19]
[LEJÁRT] SFportal E-Book – Karácsonyi kiscsomag
Az SFportal E-Book első hetét egy Mikulás-csomaggal indítottuk, amelyben az első 7 kötetünk volt megvásárolható kedvezményes áron. Úgy illik, hogy a 2011-es évet is egy hasonló akcióval zárjuk – így az idei éves kiadásunk második 7 kötete is egy hasonló csomagban vásárolható meg.
A csomag tartalma:
Király Ferenc: A Csillagok hegyén
dr. Galántai Zoltán: A távoli jövő kutatása
Kasztovszky Béla: Kétszemélyes világ
Harrison Fawcett: Ópiumkeringő
Szélesi Sándor: A láthatatlan város
A Katedrális Őrzői – Mysterious Universe antológia
Harrison Fawcett: Szűz infrafényben & Hogyan legyünk Sherlock Holmes?
Ha egyenként vennéd meg ezeket a köteteket, akkor 5850 Ft-ot hagynál virtuális pénztárunkban – de a karácsonyra való tekintettel 4680 Ft-ért a Tied lehet mind!
Még több olvasnivalóra vágysz? Nézd meg az SFportal E-Book 2010-es All-in-one csomagját!
Az akció 2011. január 10-ig tart.
[add_to_cart=20]
[Lejárt akció] SFportal Mikulás e-csomag – 7 e-könyv 2 papírkönyv áráért!
Legyen Tiéd az SFportal E-book nyitókészlete kedvezményes áron! Vedd meg a 7 e-könyvet 2 papírkönyv áráért! A nyitócsomag a következő műveket tartalmazza:
Csepregi Tamás – Szintetikus álom
Jonathan Cross – Kvartett
F. Tóth Benedek – Mellékhatás
Anthony Sheenard – A hercegnő nyakéke
Anthony Sheenard – Ellopni egy Chagallt
Harrison Fawcett – Feketecsuklyások
I. M. Brod – Tüske a köröm alatt




