Nemzeti DRM rendszer?

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Sci-Fi Nap, ahol szerveztünk egy e-könyves kerekasztal beszélgetést. Elbizakodott módon azt gondoltam, hogy engem nem lehet meglepni itt, pedig de.

Lovas Lajos is a vendégünk volt, akit az SFportal közönsége eleddig főképp sci-fi íróként ismerhetett – most azonban egy teljesen új minőségben jelent meg: a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) frissen kinevezett igazgatójaként vett részt a beszélgetésben.

Nos, ő volt az, aki képes volt abszolút meglepni: kifejezetten azért hívtuk meg, hogy legyen valaki, aki állami szemszögből beszél az e-könyv piacról, de álmomban nem gondoltam volna, hogy a piacot totálisan átrendezni kívánó koncepcióról fogunk hallani tőle.

A hangfelvételen kb. a 10. perc tájékán hallható az alábbi információ:

Készül a kötelespéldány rendelet, amelyik leszögezi azt, hogy minden műalkotás – legyen az könyv, zene, kép -, ami elektronikus formában létezik a kiadás során, azt köteles példányként be kell szolgáltatni a Mandába. Magyarán, ennek elfogadásától kezdve a Manda egy olyan kortárs gyűjtemény lesz, amelyik a teljes most keletkező magyar kultúrkincset tartalmazni fogja sötétarchívumként. És azt kell megoldanunk, hogy a tartalma mind a kiadó, mind a jogtulajdonos és a szerző szempontjából úgy jusson el a felhasználóhoz, hogy mindenki hozzájusson a saját jogdíjaihoz.

És ennek érdekében mi is egy nemzeti DRM rendszert szeretnénk elkészíteni. Azaz a Mandába bekerülő és egyébként a különböző közgyűjtemény adatbázisokban bentlévő több millió digitalizált dokumentüm úgy tud eljutni a felhasználóhoz ezen keresztül, hogy pontosan nyomonkövethető, hogy mekkora felhasználás, kinek a művét használták fel, és mekkora jogdíj jár az alkotónak.

A mi érdekünk ebből az, hogy a mostani jogkezeléshez képest nem 30%-os költséggel működik, hanem nagyjából 5-7%-al. Azaz kedvezőbb feltételekkel tud eljutni a magyar kultúra a felhasználókhoz.

Hát ezen dolgozunk most éppen, úgyhogy a következő évben ezt a nemzeti DRM rendszert kialakítjuk. Ez a kiadókat sem sérti egyébként, mielőtt felmerülne… gyakorlatilag ugyanúgy fog működni, mint bármelyik webáruház ebből a szempontból, tehát pontos elszámolás mellett, akinek a műve kötelespéldányként bent van, a kiadó meg fogja kapni a részesedését, kétoldalú megállapodás alapján.

Nagyon-nagyon kíváncsian várom a részleteket, ennél többet egyelőre sajnos nem sikerült megtudnunk. Kérdéseim vannak – aki meghallgatja a hangfelvételt, az egy jogos, és egy bevallottan populista kérdésemet is hallani fogja -, a véleménnyel viszont várok még, amíg többet tudunk.

Miyazaki Jun
főszerkesztő, kiadóvezető 

10 hozzászólás

  1. Péter Fehér szerint:

    Eleg furcsa elkepzeles, raadasul “allami”. Abbol szerintem még SOHA semmi jó nem sült ki. Hát kb.ennyi így elsőre.:-(

  2. Mayer István szerint:

    Az, hogy összegyűjtik, önmagában klassz dolog. Csak itt jön a dilemma, hogy hogyan tegyék utána úgy hozzáférhetővé, hogy ne sérüljön senkinek az érdeke.

  3. Ferenc Gyori szerint:

    az hogy gyűjtik, tárolják, jó dolog. de ne osztogassák. Azt megoldja a piac.

  4. gbor_lipcsei szerint:

    Vicces, hogy ennyire hisznek a DRM-ben. A védelem sosem lesz törhetetlen. A kalózpéldányok számának csökkentésére ez a módszer emiatt alkalmatlan.
    Ugyanúgy mint amikor az EMI “másolásvédelemmel” ellátott CD-ket árult: a védelmet kijátszani mindenféle előzetes előtanulmányok nélkül 20 percbe tellett. A vásárlókat azonban felbosszantotta, hogy nem tudják akármikor akármelyik lejátszóeszközükön használni amit egyszer megvetek.

  5. Péter Fehér szerint:

    Eddig is volt kötelespéldány, vagyis elvileg eddig is gyűjtötték…

  6. kisadam szerint:

    A dolog zavaros. A nyomtatott könyvek esetében 6 köteles példányt kell leadni, amelyeket gyűjtőkönyvtárakban helyeznek el, és szó sincs arról, hogy terjesztenék. Azt hiszem, az elektronikus köteles példányokat egyáltalán nem szabad felhasználókhoz juttatni, csak teljesen kontrollált körülmények között. A köteles példány nem publikációra szolgál.

  7. kis_janos szerint:

    Remélem SOHA nem fog a DRM megvalósulni. Modern digitális könyvégetők! Feltalálták az önmagától adott idő után meggyulladó könyvet. Remélem ha mégis megcsinalják, mielőtt feltörik és ellehetetlenítik őket. Bradbury könyvégetői lógó nyelvvel itt lihegnek. És a szerzői jogvesztők meg tömik őket pénzzel.

  8. Kis Janos szerint:

    Oda is irtam, remélem soha nem fog megvalósulni, vagy ha igen, akkor mielőbb feltörik és ellehetetlenitik. Ez nem az olvasók, ez a szerzői jogvesztői business, a totálisan ellenőrzött és manipulált felhasználó kialakitásának programja. Bradbury elégedetten nézhet le az égből, a modern könyvégetés megvalósult. Ugyanis egy ilyen DRM rendszerrel például bármit maradéktalanul el lehet tüntetni a köztudatból. Csak a vezérlő panelt kell egy ügyvédnek, diktátornak, szerzői jogvesztőnek birtokolni. Ilyen botrány volt Orwell 1984 műve kapcsán az Amazonnal is….

  9. Barkóczi Dávid szerint:

    amúgy ha nem ez lesz az egyetlen forrása a könyveknek, hanem pl a kiadótól közvetlenül meg lehet venni DRM mentessen akkor én nem látok benne nagy bajt, azt értem én is hogy nem akarják az összes magyarnyelvű könyvet kvázi védelem nélkül kirakni az internetre (amit el lehet lopni azt el is lopnak).
    A gond szerintem akkor lesz ha a kiadók fellélegeznek hogy nekik nem is kell törődni a kiadással ezentúl.


Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.